Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A POLGÁRI ANTIKOMMUNISTA BUTASÁGOKRÓL

2010.05.11

Az elmúlt napokban több, polgári középhez sorolható közszereplő sokkolta a baloldali közvéleményt. Minden esetben az az alapvető következtetés az volt, hogy a baloldaliaknak hátat kell fordítaniuk a baloldaliságnak és egy totálisan újragondolt ideológiát kell magukévá tegyenek azok akik politikailag ide kötődnek.

Kép

            De nézzük a konkrétumokat. Gyurcsány Ferenc néhány napja megint előjött a koalíciós időkben csak bajusz alatt dörmögött liberális közhellyel, amely szerint csak az lehet hiteles antifasiszta, aki hiteles antikommunista is egyben. Mondta ezt egy olyan ember, aki létével, politikai stílusával maga volt azon tényező, aki leginkább járult hozzá a szélsőjobb izmosodásához. Gyurcsány vezetésével idegenedett el a társadalomtól a magyar baloldal. Ma ott tartunk, hogy szocialista szó hallatán az emberek nem olajos melósokat és kopottas zakójú értelmiségieket vizionálnak, hanem luxusautót, luxuslakást luxusnővel és időnként ezek látványos beborulását eredményező botrányokat. Vajon használt-e a baloldalnak az, hogy ezek az emberek ideológiai mondandó nélkül maradva minden esetben az antifasiszta ügyhöz fordultak? Úgy, hogy mindeközben a legtöbb gyakorló antifasisztát retrográd kommunista elemnek minősítették és mindent megtettek az ellehetetlenítésükért. Úgy, hogy mindeközben a szélsőjobboldal ellenére semmit sem tudtak tenni, sőt szálasi-féle tábornokakat rehabilitáltak és százmilliókkal tömték azt a Boross Pétert, aki ’56-al takarózva a 298-as parcellában Közép-Európa legnagyobb náci kegyhelyét hozta össze. Úgy, hogy a Nemzeti Civil Alap lényegében fő finanszírozója volt a szélsőjobb mozgalomnak, miként az egyetemi hallgató érdekképviseletek is. Az immár JOBBIK képviselő, a részegbotrányba keveredett illetőről tudta valaki, hogy kollégiumi igazgató lehetett egy Hiller István által felügyelt rendszerben? Abban a rendszerben, ahol az ELTE összkollégiumi igazgatóvá avanzsált úr az egyik legfogvicsorgóbb jobbosként volt már tíz évvel ezelőtt számontartva?
            Gyurcsánynak és haveri körének nem állt jól az antifasiszta ügy. Szerintem most sem kellene erőltetniük és megosztóként feltűnniük ezen a területen. Nekik nincs morális alapjuk ahhoz a fentiek tükrében, hogy osztályozzák az antifasisztákat. Mert be kell látni, hogy sok alapvetően liberális, ma LMP-s fiatal tűnt föl antifa megmozdulásokon. Őket még a sarló-kalapácsos olasz kommunista zászló sem zavarta, de amikor valahol feltűnt az exkormányfő, akkor gyorsan hátat fordítottak mindennek.
            A másik furcsa írást, szintén ebben a témakörben a Demos Alapítvány (Gyurcsány háttércég) ifjú szakértője Böcskei Balázs jegyzi. Ez egy szakmainak tűnő, de egy igazi érzelemvezérelt írás. Böcskei balosként határozza meg magát, de annak „bauertamás”-i értelmében. Eszerint utáljuk a nácikat, de gyűlöljük a kommunistákat. Ez a magyar polgári gondolkodás rokonítható az orosz polgári erők 1917-es gondolatvilágával, amely próbálta ellensúlyozni a bolsevikokat, de az igazán nagy energiát a retrográd cári erők elleni küzdelembe vetették be. Az előjel különböző a gyakorlat ugyanaz. Miközben a magyar polgári közép ímmel-ámmal közhelyesen, az antifasiszta örökségben finnyásan turkálva ítéli el nácikat, addig ideológiai össztüzet zúdítanak mindenre, ami a baloldalon felmerül és valódi szocialista gyakorlat irányába mutatna. Így lesz irtandó ellenség az „Út a munkába program”, úgy, hogy mindeközben például az LMP, a tisztának kikiáltott középerő parlamentbe viszi a monoki polgármester ikertestvéreként számon tarható ivádi faluvezetőt.
             A liberális dogmatikusok ma egyértelmű módon nem szeretik a balosokat. Nem volt ez mindig így. Gondoljunk csak arra, hogy 1932-ben a kor vezető polgári publicistája Zsolt Béla mindent megtett azért, hogy koholt vádak alapján ne végezzék ki a kommunista Sallait és Fürstöt.
            Ma a gyakorlat ennek épp az ellenkezője. Polgári közszereplőink egyre magányosabbak. Pártjuk az SZDSZ eltűnt, kiszorultak az MSZP-ből és MDF-es kalandjuk is katasztrófát eredményezett. Dogmatizmusuk lázadást eredményezett mindenhol. Ezen lázadás legjobb szimbóluma maga az LMP. Egy olyan liberális erő, amely nem kért abból az elvadult idealizmusból, ami az SZDSZ-t a sírba vitte. Sajnálatos, hogy ezek a szirének ma is találnak magukat füleket, amiket tele lehet énekelni butaságokkal. Sajnos nem tudják tudomásul venni, hogy a rendszerváltás és az államszocialista rendszer elleni harc immár 21 éve véget ért.
            Éppen ezért szánalmas, hogy Böcskei Balázs pellengérre állít olyan kis csoportokat, akik elsősorban életkori sajátosság okán tartanak ki a létező szocializmus elvei mellett és nem hajlandóak elfogadni azon új igazságokat, amelyeket rendszerváltó liberálisaink és a jobboldal tukmálnak ránk történelemmagyarázat gyanánt.
            Nem hiszem, hogy a mai antifasiszta politika alapvetése a Marx Károly társaság és a Dialektika folyóirat elítélése kell legyen. Miként abban sem hiszek, hogy a hatékony antifasiszta politikai megújulás gátjai az évtizedes múltra visszatekintő, baloldali gyökerű antifasiszta szervezetek lennének. Ismerve a területet, állíthatom, hogy Európa ilyen jellegű szerveződései közül a magyar MEASZ az egyik legfiatalosabb. Az általa immár harmadik éve szervezett Demokrácia Akadémia hallgatói általában aktívan jelen vannak a legunalmasabb antifasiszta megemlékezéseken is.
            Az, hogy az antifasizmus ugye nem jutott el a fiatalokhoz, nem az ő hibájuk. Hanem elsősorban a mindent szigorú ideológiai kontrollnak alávető liberális hozzáállás miatt nincs antifa szubkultúra. Németországban a fiatal antifák többsége anarchista vagy kommunista. Amikor megmozdulás van, akkor saját zászlóját mindenki szépen elcsomagolva demonstrálnak és küzdenek ha kell. Ott és akkor elfér egymás mellett a CDU politikus és a trockista mozgalmár. Mi van nálunk?Kép Egyrészt az egy-két fős mozgalmak képviselői a tömegbe vegyülve lengetik zászlóikat, másrészt mindenki kínosan ügyel arra, hogy ki mellett áll meg. A legutóbbi tervezett náci-demonstráció idején is szinte hadat üzentek a polgári oldalhoz sorolható szervezők azoknak, akiket ők vöröscsillagos komcsiknak minősítettek.
            Böcskei és Gyurcsány írását összevetve előbbi részéről látok némi jóindulatot. Ő ugyanis Otto Rühle azon idézetével kezd, hogy a „fasizmus elleni harc a bolsevizmus elleni küzdelemmel kezdődik”. Gyurcsány nemes egyszerűséggel komcsizik egyet ebből az alkalomból (is). Miért korrektebb egy fokkal Böcskei? Mert a kommunisták egy nagy tág kört jelentenek. Benne van a szocializmusért küzdők szinte egész tábora a Gestapó fogságába kerülő ifjú Vitányi Ivántól Ságvári Endrén át Salvador Allendéig mindenki. A bolsevikok köre már egy szűkebb fogalom, de legyünk őszinték ez sem pontos, hiszen nevezetes tanulmányában Rühle is úgy kritizálja a bolsevikokat, hogy alapvetően a sztálinista gyakorlatot ítéli el. Ráadásul, ha csak a bolsevikokat ítéljük el, akkor kritika nélkül hagyjuk a posztsztálinista rémségeket, mint Mao kulturális forradalma. Pol Pot rémuralma vagy Ceasescu sovén kommunizmusa.
            A polgári gondolkodók jól láthatóan meg akarják mondani, hogy mit gondoljunk a baloldalon. Sokáig és sokan gondolták azt, hogy ez így van rendjén, ez a korszellem. Ezért tűrték el, hogy a tizenpár évig senkit sem zavaró, az 1956-ban meglincselt mártírok emléktábláját az MSZP akkori székházában két posztóval takarják el. Ezért fogadták el, hogy szükség van mindenáron Nagy Imre és Kádár János közül választani.
            Vagyunk a baloldalon, akik nemet mondunk erre a dominanciára, az általánosításra. Sőt! Rosszul vesszük ezt a dolgot. Mert miközben saját oldalunk sztálinista romantikára hajló figuráival küzdünk, aközben nem örülünk neki, hogy valakik egyforma pecsétet nyomnak ránk. Nem vagyunk hajlandóak arra, hogy 1956-ot egy szentségnek tekintsük. Tiszteljük a náci haláltáborból hazatért, majd ’56 miatt kivégzett kommunista mártírt Angyal Istvánt, de ettől függetlenül azt szégyennek tartjuk, hogy nemzeti hősöknek kijáró tisztelet övezi azokat, akik a Köztársaság téren a legborzasztóbb bestialitással mészároltak le embereket. Nem vagyunk kádáristák, de mérleget készítve azt mondjuk, hogy a mai társadalmi és politikai rendszer a legtöbb szempontból sz@rabb, mint a létező szocialista kísérlet volt. Mert akkor nem vágták zsebre az országot lobbyérdekek és nem épülhettek hazánkat európai közröhej tárgyává tevő kőröshegyi viaduktok. Ráadásul ma már a kárpótlást egykor újjongva fogadók többsége is belátja, hogy a szövetkezeti rendszer szétverése halálos ítélet volt a magyar vidék számára, amely miatt Európa legnagyobb szociális gettójává züllött az elmúlt két évtizedben falvaink nagyobbik hányada.
            Engem nem érdekel, hogy mit ír a Dialektika és a Kádár János társaság tagjai hordanak-e virágot az „Öreg” sírjára. Legtöbbjük idősen, füstös irodákban elkávézgatva nosztalgiával emlékezik arra, ami neki jó volt. Különös, hogy ezen tettük bűn a polgári gondolkodók szemében. A jobboldal finoman szólva se finyás ennyire. Ők keblükre ölelték minden gond nélkül azt a Thürmer Gyulát, aki maga egy államszocialista őskövület a hazai közéletben.
            Gyurcsány és Böcskei írásai is arról árulkodnak, hogy a Bauer Tamás szellemi holdudvarába tartozók egyre rosszabbul érzik magukat a magyar közéletben. Hatalmas csalódás lehet számukra a demagógiát nem megvető LMP, de hasonlóan nézhetik az egyre jobban magára találó alternatív baloldali gondolat követőit is. Azokat, akik immár nem hajlandóak naponta arcon köpni felmenőiket a kádárista kompromisszumok miatt. Azokat, akik egyre nyíltabban beszélnek arról, a rendszert nem foltozgatni kell, hanem kritizálni, alternatívákat állítani. Azokat, akik újra ki merik ejteni a szájukon azt a szót, hogy szocializmus és még ahhoz is van pofájuk, hogy követendő példaként határozzanak meg olyan országokat, ahol egy Chavez vagy egy Morales a vezető.
            A polgári gondolkodók ebben a közegben lényegében peremhelyzetbe sodródnak. Klasszikus ideológiájuk éppen senkit sem érdekel. A polgárság egy része elfogadja a Fidesz által feltámasztott dzsentrivilágot. Másik, fiatal része a lázadást kimeríti abban, hogy a semmitmondó LMP-re szavaz a Petőfi rádió hallgatása közben. Az igazán radikális demokraták, pedig ezt a mostani rendszert nem tudják elfogadni etalonnak, így az ehhez kapcsolódó hablatyból sem kérnek, inkább az alternatívát keresik.

Kalmár Szilárd

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.