Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VÁLSÁG ÉS FELSZABADÍTÁS

2009.09.27

Válság és felszabadítás

Az nagy baj, ha egy polgári demokratikus szövetség demokratának nevezett vezetője kormányhatalomra jutása esetén politikai elszámoltatással fenyegeti a most kormányhatalmon lévőket. Baj, mert a demokrácia arról szól, hogy nem félni. Ugyanis a demokráciában megvannak a hivatalos jogi intézmények és eszközök az elszámoltatásra. A politikai elszámoltatás az nem a demokrácia, hanem diktatúra koncepciózus eszköze. Egy vezető politikus szájából a fenyegetés mindig politikai érdekeket takar még akkor is, ha nemzeti érdekre hivatkozik. Téved az, aki azt hiszi, hogy a fenyegetés csak annak szól, akinek van miért félnie, a történelem nem egyszer bebizonyította, hogy politikai elszámoláskor mindenkinek félnivalója van, ugyanis semmi garanciája sincs annak, hogy az elszámoltatás megmarad a tényleges bűnösöknél. Ugyanis a bűnösség, a társadalmi jogi normák megsértése nem politikai, hanem jogi kategória, azt a normális demokráciában meghatározott szabályok szerint kell megállapítani még akkor is, ha a bűn nyilvánvaló. A politikai elszámolás csak egy lépésre van a lincseléstől, ilyenkor a nyers hatalmi érdekek kerülnek mindenek fölé. Élemeledett fiatal demokratánknak legalább a történelemből kellene tanulnia.
            De úgy látszik vagy nagyon is megtanulta és ő is kezdi elhinni csalhatatlanságát, vagy egyáltalán nem értette meg a történelmet. Ez utóbbinak nagyobb a valószínűsége, ez azonban sajnos a szocialista politikusokra is igaz. Ők se értették meg a rendszerváltozás lényegét, hiszen ugyan viselkednek, mint a rendszerváltást megelőzően: válságkezelés, kiútkeresés küzdelem a hatalom megtartásáért. A Fidesz ugyanazt teszi, mint húsz éve: bolsevik módon leleplez, szabadságharcot hirdet nem létező ellenség ellen, az ország újjáépítését ígéri az általa vívott háborús lerombolásból.
            Azonban egyik se értette meg, hogy lényeges különbség van a húsz év előtti helyzettől. Akkor a válság oka a feudális állam-szocialista rendszer fejlődési tartalékainak kimerülése volt, vagyis ott a fejlődésből adódott a válság, amelynek a megoldásához a nemzetközi feltételek is kedvezőek voltak. Az ország, ha nehezen is, de már újjáépült, erős gazdasági-anyagi alap állt rendelkezésre, már megteremtődtek a piacgazdaságra, a polgári társadalomra történő váltáshoz szükségese gazdasági és anyagi feltételek, melyek lehetővé tették az ennek megfelelő egyéni, polgári szabadság követelésének kibontakozását, a többpártrendszer, az egyén, a polgár szabadságának megteremtődését. Nem becsülöm le a rendszerváltók személyes szerepét, de nem egyszerűen a Fidesz, MDF, SZDSZ hősiessége vagy az akkor uralkodók gyengesége és engedékenysége okozta a rendszerváltást, hanem a magyar társadalom fejlődéséből szervesen következett. (és ha végre, húsz év tapasztalatának birtokában már nem vagyunk vakok és politikailag elfogultak, emellé nagyon sok tényadatot fel tudunk sorakoztatni)
            Azt állítom tehát – és mindenek előtt ezt kell megértenie bármely politikai erőnek –, hogy a Rendszerváltás nem egy zsákutcában lévő Magyarország kapitalista restaurációja, hiszen a történelemben nincsenek zsákutcák, nem egy kapitalizmust meghaladó kommunista rendszer diktatúrájából való felszabadulás, hiszen Magyarországon még alig fejlődött ki a kapitalizmus, amit meg lehetett volna haladni, hanem a magyar sajátosságokból (a háború előtt még fejletlen kapitalizmus, történelmileg periférikus ország, stb.) szervesen következő, társadalmilag előremutató, objektív fejlődési válság következménye. Ez akkor is igaz, ha a Szovjetunió befolyása is érvényesült, hiszen korábban például más, mondjuk a török, vagy a Habsburg befolyás volt az uralkodó, a társadalmi fejlődés egyébként ilyen kölcsönhatásokban halad előre.
            Napjaink válságának teljesen más okai vannak. Mindenek előtt – ezt lehet legrövidebben leírni és nyilvánvaló –, a Magyarországot mindig jelentősen befolyásoló külső feltételek válságosak, nem a válság megoldását, hanem mélyülését segítik. Ennél azonban jelentősebb, meghatározó, hogy ez a válság az országot egy átmeneti állapotban éri, még működnek az előző rendszer reflexei különösen a közszolgáltatások terén. Az országot megosztó politikai harc folyik a pártok között, az állam objektív szerepe megváltozott miközben a közszolgáltatások teljesítéséhez nem állnak rendelkezésre az anyagi források, privatizálták a közvagyont, az állami vállalatokat, az új társadalom gazdasági alapjai még gyengék, a régiek pedig már leépültek. A pártok nem ismerték fel, hogy a Rendszerváltás nem fejeződött még be, ugyanabban az ideológiai menetben gondolkodnak, politikai érdekeik mentén próbálják szervezni a gazdasági életet, miközben egy tőlük független piacgazdaság formálódik, az új társadalmat hirdetők is különösen a közszférában az előző rendszer közszolgálati rendszerét akarják fenntartani, teljes foglalkoztatást akarnak, miközben anyagi források erre nincsenek. A Rendszerváltás reformfolyamatának dinamikus üteme a kormányok szakmai hibái és az ellenzék politikai érdekei miatt leállt és most ott vagyunk, hogy anyagi erőforrások, versenyképes gazdasági alapok hiányában egy túladósodott költségvetéssel külföldi hitelezőktől ténylegesen anyagi függőségbe kerültünk
            Míg a rendszerváltáskor egyértelmű volt, hogy szükség van a feudális állam-szocialista társadalmi monopol tulajdon és az annak megfelelő politikai- intézményi rendszer lebontására, ezért a rendszerváltók nem egyszerűen kormányváltást céloztak meg. Ma alapjában kormányváltás a cél és az akkori rendszerváltók a társadalmi tulajdonosi monopoltulajdon megőrzését és saját politikai monopóliumuk kialakítását céloztak meg. A mai válság a politikai válság mellett a rendszerváltás leállásának válsága. Míg a rendszerváltás a fejlődéshez kapcsolódott, itt és most a visszaeséshez. Érdekes, hogy a tömegek akarták a rendszerváltást, ezért a rendszerváltók mellé álltak nem értve, hogy a politikai hatalom változásával mind az alkotmányos, mind a szerzett társadalmi tulajdonjogaik megváltoznak. Ma a kormányváltást akarják, ezért a kormányváltók mellé állnak, nem értve, hogy a kormányhatalom változásával az elvesztett tulajdonjogaikat már nem kaphatják vissza, a meglévők fenntartásához pedig már hiányoznak az anyagi erőforrások. Vagy van még valaki ebben az országban, aki komolyan gondolja, hogy reform nélkül fenntartható a mai egészségügyi, nyugdíj, oktatási, szociális rendszer? Hogy hiheti el bárki, hogy történelmileg röpke húsz év alatt fejlett piacgazdaságot és annak megfelelő intézményrendszert lehet kialakítani, amikor a nyugati országok is több száz év alatt érték ezt el. Van-e ebben az országban egy párt, melynek vezetői felismerik, hogy a rendszerváltást folytatni kell és ebben társadalmi egyetértést formálni?
            A nagyobb baj az, hogy mind a politikai elszámoltatást meghirdetőnek mind a kormányon ma lévőknek ugyanaz az elképzelése: szociális piacgazdaság, amely az ellenzék által deklaráltan is megbukott, de ez őt nem zavarja. Egy jelentős különbség persze van az elképzelésekben, a Fidesz családi adóztatást akar, mintha ebből több forrás keletkezne.
            Egyik párt se teszi fel a kérdést: miért munkabércentrumú az adóztatás, ha a tőkés a társadalom?
            Miért nemzeti szinten akarják megoldani a foglalkoztatást, miközben a világ globalizálódott? Egyáltalán miért van szó teljes foglalkoztatásról, amikor ez a világon senkinek sem sikerül? (egyedül az előző rendszernek, de azt már lerombolták)
            A politikai elszámoltatás tehát csak egy pótcselekvés annak leplezésére, hogy válságot megoldó elképzelése nincs a kormányváltónak, ugyanúgy ahogy a rendszerváltáskor. A különbség csak annyi, hogy míg a rendszerváltáskor a szabadság, a demokrácia alkotó erejében még bízhattunk, addig az elszámoltatás nem a szabadság, nem a demokrácia, hanem a nyers politikai diktatúra romboló ereje a jellemzője, ezért semmi okunk a bizakodásra. Rövid vagy hosszabb időszak után a válság láthatóan mélyülni fog és amikor elfogynak a felelősök, előjön a felelősségre vonók felelőssége. De ez eddig is így volt a történelemben, Vagy tanulunk belőle és összefogunk, vagy keressük a felelősöket és elfogyunk. Mert a magyarság ereje nem a hangoztatásában, hanem az érte való közös cselekvésben marad fenn és növekszik. Ezt viszont nem szabad egyszerűen politikai, hatalmi érdekeknek alárendelni. A politikai érdek a ki kit győz le mentén húzódik, mely a válságot mélyíti, míg a magyar társadalom érdeke a ki kivel fog össze a válság megoldásában.

Soltész Sándor

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.