Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


G20 Újrakezdés és folytatás

2009.05.02

G20: Újrakezdés és folytatás

 

A G20 április 2. londoni csúcsértekezletét nem nagy várakozás előzte meg, de a szereplők és a téma súlya miatt odafigyelt a világ közvéleménye. Az eredményről ellentétes vélemények hangzottak el és elég gyorsan lekerült a média napirendjéről. Obama elnök, a brit miniszterelnök és a francia elnök elégedetten nyilatkoztak, baloldali politikusok és szakemberek csalódottságukat fejezték ki.

A fő eredmény „hosszú távon, történelmi léptékben, maga az a tény, hogy létrejött és elegendő egyetértés alakult ki egy következő értekezlet tervének elfogadására” (Jonathan Fenby, YaleGlobal Online). A G7 és a G8 mellett létrejött egy olyan szélesebb fórum, amelyen részt vesz többek között Kína, India, Brazília, Szaúd-Arábia is. Ugyanez a szerző úgy értékeli, hogy ez a tény a világ erőviszonyaiban végbemenő változást tükrözi, a világ azonban a válság szorításában rövid távú eredményeket várt, és ezek jórészt elmaradtak.

Nem vállaltak kötelezettséget további közvetlen, költségvetésből fedezett gazdaságélénkítő lépésekre, de leszögezték, hogy 2010 végéig összesen ötezer milliárd dollár áll rendelkezésre a világgazdaság újjáélesztésére. A kommüniké ezt „példa nélküli és összehangolt költségvetési expanziónak” nevezi. E mellett elhatározták, hogy megháromszorozzák az IMF forrásait 750 milliárd dollárral a következő megoszlásban: 500 milliárd a válság által leginkább érintett országoknak és 250 milliárd új SDR (speciális lehívási jog). Egy másik 100 milliárdot szánnak a multilaterális fejlesztési bankok megerősítésére. Továbbá adnak 250 milliárdot a nemzetközi kereskedelem élénkítésére. Az új pénzügyi forrásokat Kína, Japán, az Európai Unió és más országok, továbbá az IMF aranytartaléka egy részének eladása fogja biztosítani.

A számok első látásra kedvező benyomást tesznek az óriási összegekhez lassan hozzászoktatott közvélemény és szakemberek számára is. Mintha valami megmozdult volna. Hozzá kell tenni azonban, hogy sem az IMF, sem a nemzetközi bankrendszer eddigi kölcsönzési gyakorlatán nem változtattak. A magyarországi közvéleménynek, amely ismeri az IMF legújabb kölcsönének kemény, megszorító feltételeit, nem kell magyarázni, hogy „adtak is, meg nem is”. A kölcsön által nyújtott pillanatnyi előnyért azonnali drága árat kell a társadalom nagy többségének fizetni, és ez súlyosan megterheli az ország jövőjét.

A találkozón a vártnál több és élesebb vita folyt. Paolo Ferrero, a Refondazione Communista főtitkára a Junge Welt újságírójának a kérdésére, mely szerint a londoni értekezlet erőpróba is volt egyfelől Franciaország és Németország, másfelől az USA és Nagy-Britannia között, a következő magyarázatot adta: „A két tábor különböző recepteket követ. A probléma az, hogy Merkelnek és Sarkozynek igaza van az adóparadicsomok kérdésében, míg Obamának van igaza a rövid távú állami eladósodást illetően”. [Obama ugyanis vállalja az Egyesült Államok további eladósodását, MT].

A német-francia álláspont sikere, hogy a hosszú zárónyilatkozatban hangsúlyos helyet kapott a globális pénzügyi ellenőrzési és felügyeleti rendszer megerősítése. A G20-vezetők megállapodtak abban, hogy ezt kiterjesztik minden „rendszerszintű fontossággal bíró” pénzintézetre, befektetési konstrukcióra és piacra, valamint a fedezeti alapokra is. Külön kitér a nyilatkozat a nemzetközi hitelminősítőkre, leszögezve: a szabályozást és a felügyeletet ezekre is ki fogják terjeszteni, mert ki akarják küszöbölni az elfogadhatatlan érdek-összefonódásokat. A Húszak közleménye szerint „vége a banki titkolózás korszakának”, és a G20-csoport fellép az adómenedékek, illetve az ezek felszámolásában együttműködésre nem hajlandó országok ellen. Ez utóbbiakról a fejlett ipari gazdaságok alkotta OECD külön listát állított össze. (MTI). Ehhez a határozathoz is hozzáfűzhető azonban, hogy az álláspont túl általános, nem jelöli ki, mely országokra kívánják alkalmazni, és nem tudni, hogy mikor és milyen eszközökkel akarják elérni a kitűzött célt.

Amerikai szempontból Obamának a kínai elnökkel, Hu Jintao-val folytatott külön megbeszélésének volt különös jelentősége. A kínai elnökkel megállapodtak, hogy Amerika ösztönözni fogja a belső fogyasztás növekedését, míg Kína exporttöbbletéért államkötvényeket vásárol, vagyis a kapcsolat marad a régiben. A G-20-on egyetértés volt abban, hogy a dollár marad a világpénz.

A baloldali kritikát legmarkánsabban Chavez elnök fogalmazta meg. Szerinte a G20 találkozó eredményei rosszabbak, mint várta, és kifejtette: ,,a kapitalizmusnak meg kell buknia, mert nem képes irányítani a szörnyeteget, a világ pénzpiacát.” A venezuelai elnök szerint eljött a szocializmus ideje. Őrültségnek nevezte, hogy 500 milliárd dollárt juttatnak olyan intézményeknek, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank”.

Fidel Castro már a találkozó előtt közzétett észrevételeiben a törvényességi alapot hiányolta, önmagukat kiáltották ki a világ országai képviselőinek.

Elisabeth Gauthier, a Francia Kommunista Pártnak a globalizációval foglalkozó szakembere írja: „Kívánjuk, hogy egyre szélesebb és harcosabb legyen az összefogás, amely radikális változást követel a politikában Franciaországban, Európában és a világban, és amelynek a napirendjén szerepelnek a jelszavak: ’nem fizetünk az ő válságukért’, ’be kell zárni a kaszinót’”. A válságról szóló intézkedésekre az ENSZ által létrehozott munkabizottság által júliusra tervezett világméretű csúcstalálkozótól lehet várni új megoldásokat.

 

A kialakult képből két fő következtetést lehet levonni:

 

1.) A gazdaságpolitikában a neoliberális nézetek ugyan fedetten jelentkeznek, de korántsem halottak. A viták nem lényegi változásokról szólnak, hanem az adott lehetőségek keretein belül keresik a megoldást egyik vagy másik formában. Az intézkedések mögött ott rejlik a hit, hogy hamarosan túljut a világ a válságon és kisebb módosításokkal ott lehet folytatni, ahol a gazdasági fejlődés a válság miatt megszakadt. Obama elnök ezt így fejezte ki: „Elköteleztük magunkat a munkahelyteremtés mellett … Az Egyesült Államok eltakarítja a zavart okozó kinnlevőségeket … azért, hogy aktiváljuk a nagy és kisvállalkozásoknak nyújtott kölcsönöket”. … „Azt gondolom, hogy mindig sokféle nézet volt arról, hogy milyen igazságtalan lehet a szabad piac, és ennek folyományaként vannak, akik megkérdőjelezik a globalizációt, míg mások azt gondolják, hogy mindig a piac a király, de én azt hiszem, hogy ha valaki tanulmányozta a történelmet, akkor tudja, hogy a piac a leghatékonyabb mechanizmus a vagyon létrehozására. Vannak idők, amikor letér a nyomvonalról, és ha nincs szabályozva és nincs olyan szerkezet, amely tereli a piaci energiákat, akkor olyan helyzetbe vezethet bennünket, amilyet nem akarunk”.

 

2.) Obama elnök új stílust és új prioritásokat visz be az amerikai külpolitikába. Mindez azonban azért történik, hogy helyreállítsa az Egyesült Államok megtépázott tekintélyét és vezető szerepét. Ismét a G-20 után tartott sajtótájékoztatójából idézem: „Tudják, azzal a szándékkal jöttem ide, hogy meghallgassak másokat és tanuljak, de egyúttal, hogy biztosítsam az amerikai vezető szerepet is. És azt gondolom, hogy az elfogadott dokumentum és az ezt követő konkrét akciók visszatükrözik egy sor prioritásunkat”. A G-20-t követő NATO csúcs is arról tanúskodott, hogy a változó viszonyokhoz való igazodás mögött továbbra is világhatalmi célok húzódnak meg.

 

Az újrakezdés, a változás kétségtelenül tetten érhető Obama elnök politikájában, de a fő célok tekintetében a folytonosság dominálja politikáját. A huszadik század Amerika felemelkedéséről, sikereiről szólt, a világgazdasági válság és a megváltozott nemzetközi erőviszonyok azonban nem teremtenek kedvező feltételeket az elnök céljainak megvalósításához. A világgazdaságban és a politikában valódi változásokra van szükség és érlelődnek e változások feltételei.

 

Morva Tamás

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.