Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DEMOKRÁCIA: RELOADED

2010.04.16

A választások voltaképpen lezárultak. Komolyabb kampány csak pár eldöntetlen választókerületben zajlik, de a végeredményt érdemben nem befolyásolhatják. A küzdelem már nem a kormánypártról, hanem az ellenzékről szól. Ki lesz a kihívó?
            Három szereplő jelentkezett erre a szerepre, miután a két rendszerváltó párt végleg történelemé változott. AZ LMP és a Jobbik egy új generációt hozott be a magyar politikába. Azokat, akik már nem a Kádár-rendszer ancien régime időszakában, hanem a Rendszerváltás után jártak egyetemre, álltak munkába és helyezkedtek el a civil -és közéletben.
            A két generációs párt megjelenése egyben a régi pártok kudarca is egyben, melyek a közélet iránt érdeklődő, illetve a politikusi pályára készülő fiataloknak nem tudtak elfogadható alternatívát nyújtani. (Ez a veszély látensként a Fideszre is igaz! Sőt, kormányon még inkább az lesz!)
            A három kihívó közül a Jobbikot semmiképpen sem tekinthetjük szalonképes kezdeményezésnek. Egy olyan formáció, mely elszámoltatásról vizionál, holott tucatnyi volt MSZMP-s és munkásőr bujkál benne; egy olyan formáció, mely fenntartja a jogot, hogy márpedig egyedül ő tekinthető a magyarság hivatott képviselőjének a nyugati karvalytőke és a kommunista-cionista összeesküvéssel szemben, miközben komoly nemzetközi, főleg orosz érdekeltségű gazdasági csoportok támogatják. Életfelfogásuk egyszerre puritán, fanatikus és hétköznapi.
            Puritán abban az értelemben, hogy egy morális világban hisznek, átlátható hierarchiával, egyszerű életvitellel, plebejus-kispolgári életrenddel. Ők Kádár János igazi unokái.
            Fanatikus, mert a párt az egyéniség teljes feladására készteti tagjait. Azonos ruhák, viselet és ízlés tekintetében. A párt holdudvarához tartozó kultúrát nem esztétikai élvezetből, hanem hitvallásból használják. Egyszer voltam egy jogász ismerősöm lakásán, a teljes Wass Albert életmű ott virított a könyves szekrényen, de elmondása szerint A funtineli boszorkányon és az Üzenet haza c. versén kívül mást nem olvasott tőle. – Beszűkült világ ez, de minden a helyén van, a világ gonoszságától pedig megvédelmez az élő mítosz, hogy dicső múltunk a jövőnk fundamentuma.
            Hétköznapi abban az értelemben, hogy az egyszeri Jobbik-szavazó reggel 8-tól este 5-ig forradalmár, a műszak végétől kezdve szögre akasztja az árpádsávot, gandzsás srácokkal egyetemben töm egy vízipipát, mérhetetlenül alkoholizál, egyszóval élvezi az életet. Nincs ebben semmi rossz, de akkor ne csapjanak be bennünket és ami rosszabb, ne hazudjanak önmaguknak se.
            A választások legnagyobb kérdőjele az LMP. Látszólag hatalmas teljesítmény áll mögötte: pár széplélek „mert nagyot álmodni” és 2 év alatt összehoztak egy parlamenti pártot.
             Közelebbről megvizsgálva azonban kiderül, hogy az LMP egy 10-15 éve létező alterglob (értelmiségi) hálózatra telepedett rá. A Sirály kávéháztól kezdve az Élőláncon, a Critical Mass-en, a Védegyleten át a kapcsolati rendszer és az anyagi Képháttér tehát adott volt. Szavazói összetétel alapján belvárosi frusztrált értelmiségiek és egyetemista diákok, akik a Fideszre nem tudtak, a SZDSZ-re már nem akartak szavazni. A heterogén csoport egyetlen közös nevezője az antikommunizmus, miszerint az utódpártra semmilyen körülmény között nem adják a szavazatukat, mert morális alapon utasítják el az MSZP létezését.
            A Jobbikkal szemben megengedőbbek, mert átmeneti, válság-generálta jelenségnek tartják. Ezzel szemben a tény az, hogy az LMP létezése a Jobbikra adott válasznak tekinthető. A „primitív neonacionalizmus” mellett létezik egy nyugatos, alterglob vonulat, mely egyaránt elutasítja a fennálló társadalmi rendet és a múlt kísérteteit.
            A heti sajtót átböngészve mindét oldal egymást vádolja, az LMP létezésért. A jobboldal SZDSZ utódpártként emlegeti, amiből annyi igaz, hogy bázisának egyik oszlopát a régi SZDSZ-es szavazók, baráti, ismerősi és üzleti körök alkotják. Másik ilyen, hogy a héten a kormánypárt négy kerületben egyoldalúan visszalépett az LMP javára.
            Ellentmond a nagy összeborulásnak, hogy a balliberális sajtó a kampány előtt mind az MDF-t, mind az LMP-t igyekezett ellehetetleníteni, mondván a kispártra leadott voks elveszik. Az ellentmondást erősíti, hogy az LMP egyik bázisának tekinthető Védegylet, némi Fideszes hátszéllel tette meg Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek. Schiffer András a szocialista gesztust egyszerűen tőrdöfésnek értelmezte, némileg jogosan, hiszen a baloldal összeroppanása utáni politikai vákuumot valakinek majd ki kell tölteni, erre akár az LMP is elmozdulhat. A baloldali-radikális [demokratikus hálózat]-nak a Szanyi kapitányról készült videója óta közismert a véleménye (Kabbbe Schiffer!)
            Tehát sem a Fidesz-LMP, sem az SZDSZ-LMP összemosás nem hozott komoly eredményt. Ennek oka kétségkívül magában az LMP-ben rejlik, mert mai napig nincs komoly, elméleti önmeghatározása a pártnak. Az LMP jelenleg egy heterogén, „centrum-jobb-zöld-kiábrándult liberális” formáció, vérfrissítés, mely egy reményt fejez ki; azok reményét, akik elutasítják a kirekesztésre és a gyűlöletre épülő kicsinyes politizálást.
            Az LMP-re gyakran ragasztják, hogy romantikus antikapitalista. Ez nem igaz, mert a romantikus antikapitalisták a Jobbik háztáján tömörülnek. Az LMP-enigma megjelenése sokkal inkább azt a nézetet támasztja alá, hogy a hagyományos narratíváknak a politika világában is lejárt az idejük. Nem azt mondom, hogy a haza és haladás dilemmája, az urbánus-népies vita, a jobboldal-baloldal szembenállás megszűnt volna, hanem azt, hogy másodlagossá vált. Ma a legfontosabb törésvonalak a racionális, reális és emocionális politikai gyakorlat között feszül.
            A hagyományos politikai értékrendszerek a XX. század végére kifulladtak. Nincs már valódi konzervativizmus, kifulladt a liberalizmus és nemcsak hazánkban, de Németországban és Angliában is végét járja a XX. század „nagyon hosszú modern eposza”, ahogy Juhász Gyula aposztrofálta a szocializmust.
            Modern korunkat a kapitalizmus kapzsisága és a hatalom igézete mozgatja. Az, hogy mennyire így van, elég rátekintetnünk a leköszönő kormánypártra (és a hatalomra kerülő ellenzékre), ahol ellenséges platformokat és „önjáró anarchistákat” csak a hatalom volt képes egybetartani ennyi ideig.
            A leköszönő kormány hideg racionalizmusa az öröklött bürokrata agyból és mechanizmusból származott. Gyurcsány végtelenített papírhalmazokon játszott és egy nagy színházi előadáshoz épített monumentális díszleteket, mint a kőröshegyi völgyhíd. Monumentális, modern és funkciótlan. E logika szerint, ha a papíron minden rendben van, akkor a valóság értelmét veszti és másodlagossá válik. Ez volt az igazi neojozefinizmus. Autópályák és fejlesztési tervek épültek a végtelenbe. Ceglédtől Ferihegyig európai szintű lett a vasúti megállók többsége, de ettől függetlenül továbbra is két és fél óra a vonatút Szegedre.
            Az MSZP-től túlságosan sokat az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem várhatunk. Gyurcsány távozása csupán azt mutatta meg, hogy a „szürke másodvonal” érdemben nem tudott mit kezdeni tényleges hatalmi helyzetben.
            A Mesterházyval fellépő új generációt pedig a kormányzás sötét árnya, a párt ifjúsági szervezetéhez köthető botrányok stigmája és párt jellegéből adódó szürkeség légköre uralja. Véleményem szerint nem kizárt, hogy Gyurcsány embereivel egyetemben új „centralista” pártot alakít majd ki.
            Kép Az MSZP régi vezérkarában, ha volna tartás a választások után lemondanának parlamenti mandátumukról, mondván: „8 év kormányzás és 20 évnyi politizálás van mögöttünk. Az egykori állampártból megpróbáltunk egy nyugati baloldalt létrehozni, nem sikerült; arra volt erőnk, hogy békés, tárgyalásos „reform-forradalommal” lebontsuk az állampártot, de arra nem volt elég erőnk, hogy egy reális pártot hozzunk létre. Maradt a mutyi.”
            Nem kizárt, hogy egy éven belül felbomlik az MSZP. A szocialistáknak komoly tapasztalatuk van már az újraszervezésben. A viharos XX. század folyamán a szervezett baloldal hatszor oszlatta fel és szervezte újjá magát.
            A mostani helyzet azonban az előzményekhez képest újdonságot takar, mert hányattatott történelmünk során a megújulás mindig a nemzetközi konfliktusok erőmezőjében bekövetkező változásra adott válasz volt.
            Történetében először kapott lehetőséget a magyar baloldal, hogy békés viszonyok között, organikus fejlődést követve újuljon meg. Az MSZP utódpárt, nemcsak az MSZMP örökségét, de az egykori MSZDP örökségét is hivatott képviselni, mint ilyen a legrégibb hagyományokra visszatekintő párt, melynek örökségéhez nemcsak Rákosi és bandája, de József Attila, Kassák Lajos és Fejtő Ferenc szelleme egyaránt hozzátartozik.
            A sakktáblán a bábuk már felálltak, indul a játék.

Csókás Máté

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.