Mindenkihez!

Rendkívül sokan kritizálják ezt a rendszert, köztük a rendszerkritikus baloldal. Vegyünk elemzés alapjává ezt a fogalmat. A rendszerkritikus baloldal nem(csak) kommunista, nem anarchista, nem antidemokratikus, nem globalizációellenes, nem tőkeellenes, nem zöld stb. hanem mindezek együtt. Nem igaz az a gondolat, hogy a mai rendszerkritikusok mind vén kommunisták, nem igaz, hogy antiglobalisták, punk anarchisták, hanem olyan egyének elsősorban, akik a rendszer kizsákmányoló voltát felismerve kívánnak azon változtatni, adott esetben a politikán kívüli tevékenységgel.

Komoly gondok vannak a lap stílusával: nincsen neki. A Népszava olyan, mint a magyar foci: rettenetesen rossz, rettenetesen szegényes, vak a külvilágra, nem érdekel mást csak a nyugdíjasokat meg a két oldali ultrákat, de még sokba is kerül és foglalja a helyet. A tehetségtelenségre nincs orvosság. A mai magyar politikai baloldal legnagyobb ellensége a „ballib” sajtó, mi is tudjuk.

Hogy konkrétabban fogalmazzunk: nem újragondolásról van szó, hanem arról, hogy pontosan az ellenkezőjét kell tenni annak, ami Európában az utóbbi három évtizedben történt. Fel kell számolni és ellentétükbe kell fordítani mindazokat az intézkedéseket, melyeknek semmi érezhető gazdasági hasznunk nem volt, leszámítva, hogy egy vékony réteg egyre gazdagabb lett hatásukra. Itt a pillanat, hogy megfordítsuk ezt a tendenciát és a tömegkereslet növekedésére és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére fordítsuk energiáinkat. BG jegyzete.

A gondunk csak az, hogy nem nagyon tudjuk, mit is jelent a demokrácia. Egyes emberek tudják, és nagyvonalakban talán a többség is tudja, ám azoknak a száma, akik előtt nem világos politikai szempontból nem közömbös. Ennek pedig vannak kihatásai. De mégis, ki a felelős azért, hogy 2011-ben, az Európai Parlamentben Jörg Leichfried a totalitariánus berendezkedés felé látja elmozdulni Magyarországot? Gulyás Szilárd írása.

Úgy tűnik, hogy amíg a munkanélküliség, a szociális bizonytalanság, a nyugdíjakkal kapcsolatos problémák felkeltik a polgárok, mindenekelőtt a munkavállalók figyelmét, igen sokan ezoterikus problémának tekintik az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésfeltevést. Ugyanakkor az emberi jogok korlátozása ellen fellépők a legritkább esetben vetik fel a jogok elvonása mögött rejlő társadalmi-szociális törekvéseket. Azt tudniillik, hogy a jogok visszavétele nem csupán a törvénykönyvekben jelenik meg, hanem a mindennapi életben is. Kállai R. Gábor cikke.

A közelmúlt elemzései gyakran párhuzamot vonnak a mai Oroszország és a Szovjetunió között: érinthetetlenek kasztjaként újjászerveződött bürokrácia, egypártrendszer, semmibe vett demokratikus elvek, „á la carte” igazságszolgáltatás, továbbá az „orosz imperializmus” újjászületése. Azonban a Putyin-korszak messze nem hasonlít a brezsnyevi stagnálásra.

Esma nagy titka tulajdonképpen már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, de nem is ez a nagy kérdés. A valódi konfliktus a történelmi szembenézés, ami nem csak az ő kettejük, hanem egy egész nép dolga is egyben. Ám ez nem csak akkor nehéz, ha a bűneinket kell beismerni, hanem akkor is, ha a méltóságunk meggyalázásáról van szó. Tucker Dávid filmkritikája.

Az igazi nagy baj tehát az, hogy akármi is történt, akárki is az igazi felelős, és akárkit is váltanak még le, állítanak bíróság elé vagy vetnek tömlöc mélyére, a teljes igazságot sosem tudhatjuk meg, ugyanis az ítélet már megint előbb van készen, mint a vádirat. Tucker Dávid írása.

Nekem meg választanom kell, hogy polgári-liberális, vagy (kis)polgári-nemzeti jövőt képzelek el, melyből az új-proletárságot kizárják. Egyikből sem kérek, mert anakronizmus mindkettő. 3 millió devizahiteles (adósrabszolga) szerintem jobbat érdemel ennél. Csókás Máté írása.

Az MSZP ma már csak azért járja a kamarillapolitika koreográfiáját, hogy egyedül maradjon az ellenzékben, és ez, a Fidesz hathatós támogatásával, még sikerülhet is. Így lesz belőle Őfelsége ellenzéke. A Fidesznek cukorfalat. Ezt akarták. Kertész Ákos írása.